Strasbourgi kirándulás

A Rektor úr meghívására 2023.04.17-20. között a szakkollégium Strasbourgban tekintette meg az Európai Parlamentet és az Európa Tanácsot. A parlamentben Rektor úr szakmai előadást tartott a szakkollégium tagjainak, valamint betekinthettek egy plenáris ülésbe is. Az Európa Tanácsban az ifjúságpolitikai bizottság tagjai tartottak előadást, a tanács ezirányú céljairól, tevékenységéről.

Kolozsvári Jogesetmegoldó verseny sikerei

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2023. 05. 06. napján tartott jogesetmegoldó versenyt Kolozsvárt. Karunkat büntetőjogi és polgári jogi csapat képviselte az alábbi tagokkal:

Büntetőjog – Oros Krisztina Brenda, Szabó Noémi, Gräf Richárd

Polgári jog – Tarjáni Nagy Zsófia, Doszpoth Artúr, Ekler Balázs

A büntető jogi csapat felkészítő tanárai Prof. Dr. Domokos Andrea intézetvezető egyetemi tanár és dr. Papp Petra tanársegéd voltak.

A polgári jogi csapat felkészítő tagja dr. Bicskei Tamás doktorandusz hallgató volt.

A versenyen a büntetőjogi csapat dicsérő oklevélben, továbbá a zsűri szóbeli különdíjában részesült, míg a polgári jogi csapat a 4. helyet szerezte meg.

Gratulálunk az elért eredményhez!

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Jogesetmegoldó Verseny

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2023. 05. 06. napján tartott jogesetmegoldó versenyt Kolozsvárt. Karunkat büntetőjogi és polgári jogi csapat képviselte az alábbi tagokkal:

Büntetőjog - Oros Krisztina Brenda, Szabó Noémi, Gräf Richárd
Polgári jog -  Tarjáni Nagy Zsófia, Doszpoth Artúr, Ekler Balázs

A büntető jogi csapat felkészítő tanárai Prof. Dr. Domokos Andrea intézetvezető egyetemi tanár és dr. Papp Petra tanársegéd voltak.

A polgári jogi csapat felkészítő tagja dr. Bicskei Tamás doktorandusz hallgató volt.

A versenyen a büntetőjogi csapat dícsérő oklevélben, továbbá a zsűri szóbeli különdíjában részesült, míg a polgári jogi csapat a 4. helyet szerezte meg. Gratulálunk az elért eredményhez!

Kari Büntetőjogi Perbeszédmondó Verseny

2023. április 12-én Kari Büntetőjogi Perbeszédmondó Versenyt tartott Intézetünk, amelyen a résztvevők ügyészi és védői kategóriában adtak elő perbeszédet egy fiktív jogesetről. A kiváló előadásokat követően a Prof. Dr. Czine Ágnes, Prof. Dr. Domokos Andrea, Dr. Dobrocsi Szilvia és dr. Beregszászi Gizella összetételű zsűri úgy döntött, hogy

ügyészi kategóriában

Kovács Réka Róza és Orbán Eszter

védői kategóriában

Telekesi Bálint és Kárpáti Emese

képviselhetik a Kart a 2023. április 21-én rendezendő Fővárosi Büntetőjogi Perbeszédmondó Versenyen az ELTE ÁJK-n.

Hallgatóinknak gratulálunk és köszönjük a felkészítő oktatók, Prof. Dr. Czine Ágnes, Prof. Dr. Domokos Andrea és Dr. Dobrocsi Szilvia munkáját!

Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia nyertesei

A Bűnügyi Tudományok Intézetének hallgatói kiválóan szerepeltek a Partiumi Tudományos Diákköri Konferencián Nagyváradon 2023. május 5-én. A Társadalomtudomány 2. szekcióban az alábbi helyezéseket érték el:

I. helyezés: Kardos Anna
Konzulens: Dr. Dobrocsi Szilvia

II. helyezés: Nagy Dominika
Konzulens: Prof. Dr. Domokos Andrea

Büszkék vagyunk a hallgatókra és oktatóinkra is!

Közjogi Tudományos Diákköri ülés

2023. május 9.-én 13.30 és 15.00 óra között hallgatók és oktatók részvételével a Tanári Kávézóban Közjogi Tudományos Diákköri ülést tartottunk. Az ülésen megbeszéltük az idei OTDK tapasztalatait, valamint a jövőbeni rendszeres TDK ülések terveit vitattuk meg.

 

Nemzetközi konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közjogi Intézete és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Összehasonlító Jogi és Jogelméleti Intézete National Constitutionalism and European Integration címmel közös szervezésű angol nyelvű nemzetközi konferenciát tartott május 5-én a Károlyi-Csekonics-palotában.

https://ajk.kre.hu/index.php/2074-nemzetkozi-konferenciat-tartott-egyetemunk.html

Közjogi TDK ülés 2023. május 9.-én

Közjogi TDK ülést tartunk 2023. május 9.-én, kedden 13.30-15.00 között a Mfszt.1.-ben (Tanári Kávézó.) Az ülésen megbeszéljük az idei OTDK tapasztalatokat, és már elkezdjük a készülést a következő OTDK-ra, amelynek karunk lesz a házigazdája. Várunk szeretettel minden érdeklődőt!

Az OTDK Állam- és Jogtudományi szekció különdíjasai

A Bűnügyi Tudományok Intézetéből öt hallgató vett részt a XXXVI. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának tagozati versenyein 2023. április 3-5. között Győrben. Ketten különdíjban részesültek. A résztvevők és konzulenseik:

Kormányos Judit Katalin: Az előkészítő ülés múltja, jelene és jövője a magyar büntetőeljárásban (Büntető eljárásjogi tagozat) Konzulens: Dr. Dobrocsi Szilvia egyetemi docens

Stocker Carmen: A szexuális bűncselekmények jogértelmezési kérdései (Büntetőjogi tagozat 2) Konzulens: Dr. Dobrocsi Szilvia egyetemi docens. A szerző KÜLÖNDÍJAT kapott.

Fridrich Márk: Kratom és kábítószerek a társadalom és jog tükrében (Büntetőjog tagozat 2.) Konzulens: Prof. Dr. Domokos Andrea intézetvezető, tanszékvezető egyetemi tanár

Orbán Cintia: A pénzmosás elleni hazai fellépés kérdőjelei és kihívásai (Büntetőjogi és kriminológiai tagozat) Konzulens: Prof. Dr. Tóth Mihály professzor emeritus

Jakab Zsuzsanna: A hálapénz mint jogtalan előny (Büntetőjogi és kriminológiai tagozat) Konzulens: Prof. Dr. Domokos Andrea intézetvezető, tanszékvezető egyetemi tanár. A szerző KÜLÖNDÍJAT kapott.

Minden hallgatónak és oktatónak gratulálunk!

 

Alkategóriák

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont